AIREDALE TERRIER

   -  bemutatása  Szabó Anikó által - Jumping Wallaby kennel

Észak-Angliában, szelíd lankák között, zöldellő völgyben kanyarog az Aire folyó. Partját követve apró falvak, városkák. Nagyjából százötven-kétszáz évvel ezelőtt így láthattuk volna ezt a festői vidéket, Yorkhsire grófságot. Innen származik a terrierek legapróbbika, a yorkhsire terrier, valamint a „nagy testvér”, a terrierek királya, az airedale is.

A fajta kialakulását nem úri hóbort, hanem a szükség irányította. Az ipari forradalom után bányász- és iparvidékké vált országrész szegény sorsú lakosságának szüksége volt egy multifunkcionális kutyára, melyet elsősorban vadászatra használtak, de ugyanakkor őrizte a portát, irtotta a városiasodó létformával együtt járó patkánysereget, sőt, vannak feljegyzések arról, hogy marhaterelésre is használták némelyiküket. Kitenyésztésében szerepet játszottak kopófajták (pl. otterhound), több terriert is megemlítenek (a bullterriert, nagy óangol terrier, de még a skót és a dandie dinmont terriert is), de felmerül a gordon szetter neve is. Egy biztos: a tenyésztést kizárólag az ebek használhatósága, vadászképessége határozta meg. A felhasznált fajták változatosságát az elnevezések sokszínűsége is követte. Hívták „waterside terriernek”, „bingley terriernek”, sőt egyszerűen „working (=dolgozó) terriernek” is, ezzel is jelezve a fajta munkakutya voltát. A fajta végleges neve az ezernyolcszázas évek második felére került a köztudatba.

Négy lábon a seregben

Az 1883-as birminghami nemzeti kutyakiállításon már „airedale terrier” néven kerültek regisztrálásra a felvonultatott egyedek, s ezzel egyidőben a fajta egyre jobban magára vonta a korabeli kynológusok figyelmét, elismerését. Vero Shaw, a kor egyik legnevesebb brit kutyaszakértője így ír, miután egy Aire-folyó menti városkában, Shipleyben tartott bemutatón megtekintette az airedale terriereket: „Az airedale terrier az Aire-folyó völgyében fekvő városok és helységek tökéletes kutyája. A vízivad minden fajtájára alkalmazzák, szárazföldi vadászoknak is nélkülözhetetlen, miután árkon-bokron, bozóton, sövényen át üldözi a vadat anélkül, hogy hajszoló ugatást hallatna, felugrasztja és hálóba hajtja a rejtőzködő nyulat. Ha vadásznak nevelik, másik kutyafajta nemigen tudja túlszárnyalni, mert a vadász előtt is szívesen dolgozik – keres, csapázik, állja a vadat, a sebesültet felhajtja, szárnyast éppúgy apportíroz, mint szőrös vadat, anélkül, hogy széttépné. Parancsra üldözi, megfogja és megfojtja a vadat, mindig úgy, ahogy azt az ura akarja.” A fajta fejlődésében a méret, a testtömeg növelése folyamatosan szempont volt. A kezdetben szűken tizenkilós kutyák súlya idővel átlépte a 20 kilogrammot, de ez is a használhatóságot szolgálta. A hosszabb lábú, erőteljesebb felépítésű kutyák hatékonyabban dolgoztak a vadászatok során, jobban bírtak a folyó sodrával, s a szárazföldön sem létezett számukra leküzdhetetlen szintkülönbség, terepakadály. Ezt az emberrel való szoros együttélésben, együttmunkálkodásban kifinomult fajtát – mely ráadásul fizikailag is ragyogó tulajdonságokkal bírt, úgymint a kifejezetten jó szaglás, elnyűhetetlen fizikum, időjárásnak jól ellenálló kültakaró – „besorozták” a hadseregbe is. Az airedale-ek az első és második világháborúban Anglia elismert hadikutyáivá váltak: őriztek, jeleztek, voltak szanitécek segítői és hírvivők, valamint vidám lényükkel tartották a lelket a megfáradt katonákban.
Rajongói voltak, vannak és lesznek

A fajta mára küllemében sokat változott: a szemnek tetszetősebb, nemesebb megjelenésű, mint az ősök voltak, viszont a lényeg, a „lénye” megmaradt olyannak, amilyennek a fajtát megálmodói megalkották. Napjaink airedale terriere középnagy, egyszerre elegáns és erőteljes kutya. Minden túlzástól mentesen arányos, kvadratikus testalkata is azt sugallja, hogy minden ésszerű feladatra alkalmas fizikumot rejt az időjárásnak maximálisan ellenálló, fekete-cser színű, drótszőrű bunda. Mindamellett a rendszeresen és szakszerűen trimmelt, ápolt airedale a szemnek is megkapó látvány. A meleg vörösben csillogó fekete nyereg, a nagy baltafejen mozgékonyan, mindenre éberen reagáló háromszögletű fülek, az értelemtől és legalább annyira érzelmektől csillogó, sötét tüzű szemek, a szakállas pofán rendszeresen megjelenő kaján airedale-mosoly (vagy még inkább vigyor) érthetővé teszi, hogy miért is van némileg ugyan hullámzó létszámú, de meggyőző, stabil rajongótábora a fajtának a világon, beleértve Magyarországot is. Airedale-t tartott az USA 28., 29., és 30. elnöke is, John Wayne Oscar-díjas színész, vagy a magyar hírességek közül Dargay Attila, sok kedves rajzfilmünk rendezője, Kovács Ákos és Mihály Tamás rockzenészek, Torgyán József politikus, és a sor természetesen korántsem teljes. Evelyn Miller (USA) terrier-szakíró a következőket írja a fajtáról:

 „Ez a pointer nagyságú kutya az egyetlen, mely egyik nap oroszlánra vadászik, másnap csecsemőre vigyáz, majd, ha kell, elhúzza a szánt. Mindent lehet vele vadászni, a szarvastól az egérig, és ha vidra nyomába ered, habozás nélkül veti magát a vízbe. Erős lábai ellenállnak a folyó sodrásának. Otthon van az Északi-sarkon, a sivatagban, a mocsárban, vagy a magas hegységekben. Úttalan utakon követi gazdáját. És ráadásként a beteg airedale ritka, mint a fehér holló.”

Igen, az airedale az élet sok színterén otthon van, bár napjainkban leginkább kiváló családi kutyaként bizonyít (a fajtát valós rangján kezelő igazi airedale-es inkább családtagnak mondaná), és kiüresedő, technokrata világunkban szerintem egyedülálló az az érzelmi többlet, amit ez a kockafejű terrier adni képes.

Kiképzés helyett tanítás

Aki élt már együtt airedale terrierrel, elkezd hinni a reinkarnációban, és állítja: ez a fajta több, mint kutya. Annyi „emberi” tulajdonsággal rendelkezik, amennyivel sok ember csak szeretne. A világról, abban betöltött helyéről sajátos elgondolásai vannak – igazi individualista! Az ember (miután az együttélésben töltött bizonyos idő után már nem érzi magát gazdának) időnként gondolkodóba esik, hogy valójában ki lakik kinél… Mindezt az eb olyan egyedülálló bájjal és humorral éri el, hogy kényelmét keresni, jólétét szolgálni, megfelelő szórakoztatásáról gondoskodni egyáltalán nem esik nehezünkre. Hihetetlenül intelligens, jó megfigyelő, és remek kombinációs készsége van. Ezek alapján lehetne a kiképzőpályák abszolút sztárja, ámde ezt meghagyja kevésbé énközpontú társainak. Mindent megtanul nagyon gyorsan, és végre is hajtja, ha épp egybeesik elképzeléseivel. A képzelete viszont nagyon gazdag és változékony, ezért elképzelhető, hogy amikor a helyben maradásra kap utasítást, ő a közelben csapongó pillangó szemrevételezését, vagy egy helyes kutyatárssal való ismerkedést fontosabbnak gondol – és lássuk be, lehet, hogy igaza is van. A kiképzés szó használatát az airedale terrier esetében épp ezért kerülném is: maradjunk a tanításnál. A leírtak nem azt jelentik, hogy kutyánk ne lenne megtanítható szinte bármely, kutya által elvégezhető, ésszerű és ésszerűtlen feladatra, trükkre, hanem azt, hogy esetében a poroszos, erős függelmi viszonyon alapuló módszereket felejtsük el. Az airedale intelligenciája elvárja, hogy érdekesek legyünk számára, valamint érdekelje a feladat is, amit elvárunk tőle. Innentől már a mi intelligenciánkon múlik, hogy ezt mennyire tudjuk megvalósítani. A mai korszerű, nem a drillen alapuló módszerek (klikker-tréning stb.) ezt nagyban megkönnyítik számunkra. Az airedale túláradóan érzelmes lénye jónéven veszi a folyamatos elismerést, amit nem is a feladat megoldása okán értékel, hanem azért, hogy mindezt nekünk, a mi örömünkre teszi.
Disznó, tolvaj, kisgyerek…

A tanítást megelőző nevelésében kiemelkedő fontosságú a következetesség, hiszen csillogó értelmével ez a kutya folyamatosan a korlátokat feszegeti, de mindezt olyan humorral teszi, hogy próbálkozásaival jókedvre derít minket is, és egyben folyamatos szellemi párbajra hív. A kölyök- és fiatalkor különösen jelentős, lévén az airedale cizellált lelkülettel bíró fajta. Fontos, hogy baltafejű ifjoncunk környezete ingergazdag legyen, hogy a világot minél alaposabban és minél több pozitív tapasztalattal megerősítve ismerhesse meg. Az airedale ma is multifunkcionális. Magyarországon is volt olyan kutya, aki a vércsapa-vaddisznós vizsga mellett IPO vizsgával is rendelkezett, emellett a mentőkutyázásba is belekóstolt. Napjainkban az őrző-védő világbajnokságok egyik elismert sztárja éppen egy airedale terrier, bizonyítva, hogy megfelelő szakértelemmel, empátiával oktatva kimagasló teljesítményekre is képes, versenyben akár napjaink legelterjedtebb munkakutya-fajtáival. Sokoldalúsága a családi életben is megmutatkozik. Türelmesen lépeget, ha a nagymama fogja a póráz végét, jóindulattal viseli, ha egy kisgyerek a fogait számolgatja és nyelve hosszát méregeti, de dinamikus és fáradhatatlan az erdei kirándulás során, mindent átvizsgál, heves vagy lankadtabb farkcsóválással véleményez, és bizony, a felugró vadnál erősen figyelni kell, hiszen a vadászó évszázadok lenyomata ott lapul az elméjében, idegeiben, izmaiban. Kiváló jelző és házőrző. A kerítés teljes hosszában ugatva kíséri az elhaladót, ami egy ilyen méretes kutya esetében elég hatékony védelem az alkalmi tolvajjal szemben, de nem tépi le a benyúló iskolás gyermek karját, mert disztingvál ebben is. Használják vakvezetőnek, mentőkutyának, fellépnek vele cirkuszban, és ügyesen teljesít az agilityben. A mai napig vadásznak vele, Romániában még medvére is, de Magyarországon is dolgoznak airedale-ek, mint disznós kutyák. Egyszóval: az airedale terrier mindenhol jó, de legjobb otthon – lehetőleg a mi otthonunkban!